Már gyerekként sokat kempingeztünk a szüleinkkel, majd a már felnőtt fejjel bejártuk Európát, akkor még csak többnyire sátorozva, appartmanokban. Ahogy gyermekeink nőttek egyre inkább igényelték ők is a változatosságot, egyre kevésbé vonzott már minket a megszokott, hetekig egy helyben tartózkodás. Rá jöttünk, hogy a lakóautóval egy teljesen más világ, egy-egy út alkalmával temérdek élmény vár minket. Kb. 10 éve találkoztunk és barátkoztunk meg a lakóautózással és azóta megszállottjává váltunk a kempingezés ezen formájának. Most már nagy rutinunk és saját tapasztalatunk van, melyeket örömmel megosztunk bérlőinknek, hogy minél felkészültebben vághassanak neki az új kalandoknak. Ma már jellemzően 2-3 napot vagyunk egy helyben, aztán továbbállunk, keressük az új élményeket, naponta új felfedezéseket teszünk.
Mi is meg-megállunk kempingekben is, de nagyon sokat vadkempingezünk, ugyanis semmi nem adja vissza azt a szabadságot, minthogy az ember nincs se időhöz, se korlátokhoz kötve. Sokkal szabadabban, olcsóbban és szebb helyeken lehet így pihenni és éjszakázni. És mindig benne van a kis izgalom is, hogy mikor jön egy rendőr, vagy az üres telek tulaja, hogy legyünk kedvesek tovább állni, vagy pont ellenkezőleg, csak jönnek ellenőrizni, hogy minden rendben van-e velünk. Az utak során rengeteg kellemes tapasztalatot szereztünk, millió élménnyel lettünk gazdagabbak és még végtelen lehetőségek várnak minket is, ahogy Bérlőinket is.
Lakóautónkat mi magunk is aktívan használjuk ma is, így a Forster FT745EB is úgy van kialakítva, ill. extrákkal felszerelve, hogy azok minden igényt kielégítsenek, nagy kényelemben tölthessük el szabadidőnket, ne legyünk kempinghez kötve, és bármit is szeretnénk magunkkal vinni, kerékpárt, sup-ot, síléceket vagy akár a robogót, mindenre legyen lehetőség.
Számunkra kiemelten fontos a teljes felszerelés, ezért a konyhában minden szükséges eszköz megtalálható (evőeszközök, tányérok, lábosok stb.), a kempingezéshez szükséges eszközök pedig bérelhetők. A Bérlőknek már csak a személyes tárgyaikat kell bepakolniuk.
Az autó tökéletes állapotban van, a gyári előírásnál sűrűbben szervizeljük, hogy mindig biztonságban lehessen utazni vele és minél több kalandot lehessen megélni.